A fürdőszoba fejújítása mindig egy olyan mumus, amit szeretünk halogatni, több okból is. Egyrészt a kényelmetlenség, a felújítással járó felfordulás, másrészt – és nyilván ez a nyomósabb ok – az olykor igen tetemes költségek. Pedig, ha időszerű a fürdőfelújítás, akkor most érdemes belevágni, hiszen 2022 év végéig még befejezhető a felújítás és benyújthatók a számlák is, az Otthonteremtési támogatás keretén belül. Ehhez adunk most 12 kézzelfogható és konkrét ötletet, miként újítsuk fel fürdőszobánkat jövőre – akár kicsi, akár közepes, akár tágasabb – a rendelkezésünkre álló tér és büdzsé.
Különösen, ha anyagi okokból halolgatjuk a fürdőszoba felújítását, akkor érdemes kihasználni a támogatás lehetőségét, és érdemes okosan tervezni: mi fér bele, min tudunk spórolni, illetve mi az, amin nem érdemes.
Korábban már készítettünk néhány kalkulációt és konkrét terveket is olvasóinknak a különböző méretű és költségvetésű fürdőszobákra. Mit válasszunk, ha szépet, de árban is kedvezőt szeretnénk, illetve milyen extrákat ajánlunk - ha ezúttal úgy döntünk, hogy a luxus is belefér.
Nézzünk most ezekből néhányat, emlékeztetőül. Cikkünkben természetesen tolmácsoljuk tervezőink tippjeit is, melyeket, ha megfogadunk, jövőre biztosan gyönyörű és trendi, ugyanakkor kényelmes és környezettudatos is lesz az új fürdőszoba!
Kétségkívül a burkolatok és a burkolás a legdrágábbak egy felújításnál. A mi tippünk: ha kevesebb a büdzsé, de szépet és minőségit szeretnénk, akkor érdemes a lengyel csempék és járólapok között szétnézni. Trendi, minőségi, otthonos, és kellemesen fiatalos szériákat találunk, melyekért szerencsére nem is kell túl mélyen a zsebünkbe nyúlni. Látványtervünkön ezúttal a lengyel Cersanit Arno Grey, Arno Light, illetve Arno Patchwork burkolatok kellemes, bézs-drapp kombinációja látható.
(Fotó: Palatinus Fürdőszoba látványterv - Economy Classic Beige fürdőszoba)
Egy komplett fürdőszoba alaptípust terveztünk „Classic Beige” néven, ahol a 90X90 cm-es akrilát négyzet alakú zuhanytálcához szögletes zuhanykabint ajánlunk. A SIKO mosdó egy elegáns álló csaptelepet kapott, melyhez egy praktikus, helytakarékos ALCA mosdószifon remek választás. A szintén SIKO VITRA Mia fürdőszobaszekrény fehér színben tágasabbnak láttatja a teret, fiókokkal, tükörrel és beépített világítással pedig komplett megoldást nyújt a reggeli készülődéshez és a tároláshoz.
(Fotó: Palatinus Fürdőszoba látványterv - Economy Classic beige fürdőszoba - SIKO VITRA Mia fürdőszobaszekrény)
Ezt a fenti kombinációt egyébként zuhanyzóval és káddal is elképzeltük - hiszen van, aki egy lazító fürdőt, és van, aki egy frissítő zuhanyzást favorizál inkább.
Egy kisebb fürdőben is jól elfér és kényelmes például a SIKO OPTIMA egyenes kádja.
(Fotó: Palatinus Fürdőszoba látványterv - Economy Classic Beige fürdőszoba, SIKO kád)
A lengyel Cersanit burkolatok között találunk betonhatásút is, melyet érdekes aprómintával vagy textúrával még fiatalosabbá tehetünk, s káddal és zuhanyzóval egyaránt jól mutat majd.
Érdemes egy pillantást vetni a szaniterekre is: a Roca perem nélküli fali WC-je lecsapódásmentes, lassú záródású WC-tetővel kényelmes, igényes és higiénikus környezetet teremt. A tartály és annak környezete is elegáns lesz egy stílusos, dizájn TECE nyomólappal.
(Fotó: Palatinus Fürdőszoba látványterv / Economy Patchwork Minimal, káddal)
(Fotó: Palatinus Fürdőszoba látványterv: Standard Brown Harmony, káddal)
Ehhez a burkolathoz is mutattunk egy kádas, és egy zuhanyzós változatot is – mely utóbbin érdemes megfigyelni egy felülnézeti képen a zuhanycsaptelep, a mosdó illetve a szappanadagoló harmonikus kerek formavilágát. A kör alakú tükrök is nagyon népszerűek, ahogyan a kerek pultra ültethető mosdótálak is szép összhangot varázsolnak a fürdőtérbe. A SIKO TRIOMINI mosdója egy szép épített pulttal, egy márkás GROHE csapteleppel, és az EMCO fürdőszoba kiegészítőkkel szép látványt, időtálló minőséget nyújtanak számunkra.
(Fotó: Palatinus Fürdőszoba látványterv: Standard Brown Harmony, zuhanyzóval)
(Fotó: Palatinus Fürdőszoba látványterv / Premium Elegant fürdőszoba, káddal)
Belépős zuhanyzó, arany zsanérokkal, arany zuhanyfolyókával? Miért is ne! Ha megtehetjük, igenis adjuk meg a módját – nem elfeledkezve az állami támogatásról, melyet jövő év végéig akár ezekre az extra termékekre is igénybe vehetünk, mint amilyen például a Radaway Furo Gold zuhanykabin arany zsanérokkal felszerelt minimál belépős változata, vagy a TECE drainprofile zuhanyfolyókák polírozott Gold Optic nevű termékei.
(Fotó: Palatinus Fürdőszoba látványterve – Premium Elegant fürdőszoba, zuhannyal)
(Fotó: Palatinus Fürdőszoba látványterv / Premium Minimal fürdőszoba, káddal)
Megtetszett valamelyik, tervezőnk által megálmodott fürdőszoba látványterv? Szívesen megnéznéd, hogyan mutatnának akár ezek a termékek a Te fürdőszobádban?
Ha idén elhatározta a család, hogy jövőre végre felújítja a fürdőt, akkor a Palatinus Fürdőszobaszalonok kedves, hozzáértő munkatársai szeretettel várnak Benneteket az ország több pontján is - keresd a hozzátok legközelebb eső üzletünket, vagy ha már biztos vagy a választásban, akkor rendeld meg online!