4 higiénikus okos WC - egyszerűtől a legextrábbig

4 higiénikus okos WC - egyszerűtől a legextrábbig



Otthonunk, s benne a fürdőszoba higiéniája alapvető fontosságú. Mai rohanó életmódunk, munkánk, megjelenésünk, igényszintünk mind megkívánja a tisztaságérzetet és higiéniát, amihez a zuhanyzás és fürdés mellett a modern, ultra higiénikus bidéfunkciós WC-k is nagyban hozzájárulnak. Ma már szinte minden igényt kielégítő okos wc funkciók és távirányítási lehetőség is elérhető egyes modelleken.


okos wc

A bidéfunkciós WC korunk többfunkciós helytakarékos megoldása, mely remekül ötvözi a WC és a bidé előnyeit. Ma pedig már a gyártók egyre szélesebb választékkal állnak rendelkezésünkre ezen a téren. A bidéfunkciós WC ülőke az egyik legegyszerűbb és legnagyszerűbb megoldása ennek a lehetőségnek, melynek felszerelése is viszonylag egyszerű. Hideg- és melegvizes, mechanikus és elektromos változatok közül is válogathatunk, de dönthetünk akár az intelligens vécével egybeépített komolyabb lehetőségek mellett is, melyek különböző, olykor extra tudással, felszereltséggel bírnak, mint pl. ülőkefűtés, forró levegős ülepszárítás, öntisztító WC funkciók, távirányítós megoldás - és még megannyi izgalmas egyéb meglepetés vár ránk, ha alaposabban átnézzük a kínálatot.

okos wc

A teljesség igénye nélkül 4 kiváló modellt mutatunk be, sorrendben haladva a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb változatig.

Nézzük, mivel érdemes terveznünk, ha a higiénikus, funkcionális, intelligens fürdőszoba a cél!

1. Bidéfunkciós okos WC ülőke

A luxus érzetű nyomólapokról, kiváló, német minőséget és precizitást képviselő WC tartályaikról ismert TECE  gyártó termékei között is megtalálhatjuk a külföldön már igen népszerűnek számító TECEone bidés WC ülőkéket, melyekkel remekül egyesíthető a WC és a bidé funkció, a termék ötvözi e két eszköz legnagyobb előnyeit.

Tece

(Fotó: TECE)

A manuálisan működtethető bidés WC egy apró zuhany segítségével gyengéden, vízzel mossa meg az intim területeket a WC használat után. A TECE One modellek esetében egy gomb forgatásával, tudjuk előcsalogatni a kart, melyből a vízsugár érkezik, egy másik gomb elfordításával pedig a víz hőmérsékletét állíthatjuk be igényünk szerint.

A TECE One WC-k érintésmentes, világító nyomólappal együtt is megvásárolhatók. Ezek a nyomólapok még jobban kielégítik a higiénia iránti igényünket, hiszen a WC lehúzásához, öblítéséhez nem kell megérintenünk a nyomólapot.  

Tece okos wc

(Fotó: TECE)

2. Multiclean WC tető, bidé funkcióval, igazi okos wc

A TECE egyszerű, de nagyszerű terméke után a ROCA már egy olyan automatikus megoldást kínál nekünk, ahol a WC tető magától felnyílik!

3 módot kínál ebből is a gyártó: a Multiclean®, a Multiclean® Prémium és a Multiclean® Advance különböző kényelmi fokozatok közül választhatunk.

A Roca Multiclean® Premium Soft WC-ülőke hasonlóan az előbb bemutatott TECE modellhez - szintén bidé funkcióval van ellátva, és ennél is az oldalpanelen találhatjuk meg a kezelőszerveket, ám itt már minden gombnyomásra működik, s a tető is magától felnyílik az automatikus érzékelőnek köszönhetően, amikor közeledünk hozzá. A modellt mosó- és szárító funkcióval is ellátták tervezői, s ezek hőmérséklete külön-külön szabályozható, sőt maga a zuhanykar is irányítható a nekünk megfelelő szögben az oldalsó kezelőpanelről.

ROca okos wc

(Fotó: ROCA)

Szuper hír, a ROCA vécék tulajdonosainak, hogy ez az „okostető” a „soft” formájú ROCA vécék nagy többségével kompatibilis, azokra rászerelhető.

Felszerelése egyszerű, csak elektromos áramvételi hely, illetve víz szükségeltetik hozzá, azonban fontos, hogy kizárólag szakember, azaz vízszerelő telepítheti. Ily módon a MultiClean Bidéfunkciós WC-tetővel hagyományos vécénket is könnyűszerrel egy számunkra kényelmes, higiénikus okosvécévé alakíthatjuk, kiélvezve annak minden előnyét, mint az intim higiénia, intim mosakodás funkció, a szárító funkció, a víz, illetve a levegő hőmérsékletének beállítási lehetőségei, az irányítható kar a személyre szabott mosdatási élményhez, illetve a felhasználó érzékelése wifi-n keresztül.

Ők már az olyan, egyéb kényelmi szempontokra is gondoltak, mint a tető halk lecsukódása, ütközése, az éjjeli jelzőfény, illetve nem utolsósorban a kényelmes ülőke kialakítás.

Roca okos wc

(Fotó: Palatinus Fürdőszoba - Roca WC)

3. A dizájn és technológia tökéletes összhangja, a letisztult és intuitív okos WC

A Geberit AquaClean berendezéseivel egész nap úgy érezhetjük magunkat, mintha frissen zuhanyoztunk volna – ezt ígéri számunkra a gyártó az AquaClean innováció kapcsán, ahol a kényelmet, a dizájnt, és a fenntarthatóságot a már jól ismert Geberit minőséggel kombinálták.

Geberit AquaClean okos wc

(Fotó: Geberit AquaClean WC)

Ebből is három féle megoldást mutatnak be, ezek név szerint a Mera, Sela és Tuma névre hallgatnak.

Az AquaClean Mera tökéletes kényelmet kínál, és még a legmagasabb elvárásoknak is megfelel. Az AquaClean Sela (képünkön) időtlen, letisztult dizájnjával fog meg, az elegáns higiéniai megjelenést pedig magas színvonalú anyagminőség, és egyszerűen kezelhető, intuitív funkciók teszik igazán szerethetővé. Végül, de nem utolsósorban az AquaClean Tuma már egy igazi kompakt mindentudó szerkezet, mely meglepően sokoldalú lehetőségeket kínál számunkra a fürdőszobában.

Már a középső Sela modell esetében is számos olyan extra komfort funkció elérhető, mint a női intim mosakodó-funkció (hölgy-mosás), a szagelszívó egység, a meleg levegős szárítás vagy a WC-ülőke fűtési lehetősége.

Geberit Sela okos wc

(Fotó: Geberit Sela WC)

4. A személyes gondoskodás következő szintje, a programozható, távirányítós okos WC

Már az eddig bemutatott termékek is rendkívül innovatívak, azonban van itt valami, ami még egy fokkal többet tud nyújtani személyes jóllétünk szolgálatában, ez pedig nem más, mint a Grohe Sensia Arena okos WC, mely már távirányítóható és programozható a család tagjainak eltérő igényeire.

Grohe Sensia Arena okos wc

(Fotó: Palatinus Fürdőszoba - Grohe Sensia Arena)

Az automatikus szagelszívásnak hála, nem kell többé a szellőztetéssel, vagy az illatosítással bajlódnunk, ami főleg akkor tud kellemetlenséget okozni, ha a fürdőszoba egy légtérben kapott helyett a mosdóval.

Egy ilyen berendezésnek hála a WC-vel egybeépített fürdőnkben is tökéletes lehet a pihenés, a relaxálás, mert kellemes illat lengi majd be a teret.

A gondosan megtervezett dizájn minden egyes fázisa biztosítja a tökéletes, makulátlan tisztaságot: speciális higiéniai bevonatának, erőteljes öblítési rendszerének köszönhetően mindig tiszta lesz a vécé, az öntisztító, antibakteriális permetezőkarokkal mi magunk is abszolút tiszták és higiénikusak lehetünk a használatát követően.

Kényelmünkről az automatikusan nyíló majd csukódó szenzoros funkció, és a halvány éjjeli jelzőfény is gondoskodik.

Grohe Sensia Arena okos wc

(Fotó: Grohe Sensia Arena WC)

A Geberit fentebbi modelljéhez hasonlóan már itt sem egy, hanem két külön-külön állítható zuhanyfúvóka-kar tartozik a WC-hez (egyik a bidéfunkcióra, másik pedig a hölgy-mosásra). A fúvóka automatikus előre-hátra meneteléssel dolgozik, ezt hívjuk oszcilláló mozgásnak, de pulzáló vízsugarat is képes adni (ez egy kellemes masszázsfunkció), sőt még a zuhany intenzitását is személyre szabottan be tudjuk állítani.

A bidés zuhanyfúvóka automatikus előre és hátra mozgása, öblítése friss vízzel nem csak higiénikus hanem kellemes is lesz, melyhez egy átfolyós rendszerű vízmelegítő korlátlan melegvizet biztosít.

Összefoglalva tehát számos, igencsak egyedülálló funkciót tartogat számunkra a termék: meleg levegő szárító, szagelszívás szűrővel, vízkőtelenítő funkció, infravörös felhasználó-észlelés, DuroPlast WC-ülőke, és fedél automatikus nyitás-zárás funkcióval,  ahol az ülőkét annak kezelőpaneljéről is, de távirányítóról is működtethetjük, illetve van még benne hálózati kapcsoló, éjjeli fény, rejtett vízellátó és tápegység-csatlakozások, valamint okostelefon alkalmazás iOs és Android készülékekre egyaránt.

Természetesen a Grohe okosvécéit is csak hozzáértő szerelő kötheti be, azonban a gyártók az ő dolgát is nagyban megkönnyítették: a termék ugyanis komplett szettben kapható, mely már eleve tartalmazza a zajvédő lapot, a szerelési alapokat és alátéteket, a vízellátó csatlakozókészletet a rejtett tartályhoz, a fúvókavédőt, a kábelrendszer-csatlakozót, és még megannyi mindent!

Grohe Sensia Arena okos wc

(Fotó: Grohe Sensia Arena OKOS WC)

Ha cikkünket olvasva kedvet kaptál egy minden eddiginél higiénikusabb, okosabb, s ennél fogva kényelmesebb, kellemesebb fürdőszoba élményhez, akkor látogass el hozzánk személyesen, ahol minden felmerülő kérdésedet megválaszoljuk, és segítünk, hogy a lehető legjobb döntést, a számodra legideálisabb megoldást vihesd haza otthonodba!

A Palatinus Fürdőszobaszalonok segítőkész munkatársai szeretettel, hozzáértéssel, szakszerű tanácsadással, magas minőségű, rendkívül széles választékkal, és 3D látványtervezés várnak!