Wellis

palatinus_wellis

A cég 2003-as alapítása óta egyre többen választják a WELLIS termékeit (jakuzzi, hidromasszázs kád, zuhanykabin, infraszauna), hogy fürdőszobájuk vagy kertjük újabb éke és az egészségükért tett lépéseik egyik bizonyítéka legyen. A WELLIS kádak és jakuzzik jótékony, egészségre gyakorolt hatásairól sok forrásból szerezhet információt, de eddig kevés szó esett arról, hogy ezek megvásárlásával már a hazai ipart is támogatja. A kezdetekben a WELLIS is kizárólag import termékekből állította össze kínálatát, de az évek során egyértelművé vált, hogy az európai piacon van még kapacitás és igény egy újabb gyártó egység kialakítására. Az import termékek nemcsak hosszú szállítást követően jutnak el hazánkba, illetve Európába, de minőségükkel kapcsolatban is gyakran tapasztalható kifogás, ami jelentősen megnehezíti a forgalmazó cégek helyzetét. Világszerte tapasztalható a zöldmezős beruházások térnyerése, amelyekkel nemcsak munkahelyet teremtenek a vállalkozók, de az új technológiák alkalmazásával lépést tartanak a globálisan növekvő igényű környezetvédelmi elvárásokkal is. A WELLIS csoport céljaiban azonosul e gondolattal, ennek jegyében indította el 2010 tavaszán saját kád és jakuzzi gyártását. Jelentős mértékű beruházás és a szakembergárda összehangolt munkája előzte meg a közel 7000 m²-es gyártócsarnok kialakítását, ahol jelenleg több soron, robot technikával felszerelt gyártóegységekben valósul meg a hazai termékek (jakuzzik, kádak) gyártása. A robottechnológiának köszönhetően minden egyes kád és medence test falvastagsága, fizikai és mechanikai tulajdonsága kiváló minőségű.
A medencék és kádtestek poliuretán megerősítést kapnak, melynek előnyei:
Kiváló hangszigetelő képességgel bír, jelentősen csökkenti a medencefalon áthallatszódó hangok erősségét, így a szomszédot sem fogja zavarni, ha Önnek az éjszaka közepén támadna kedve egy üdítő masszázshoz.
Jó hőszigetelő képessége megnöveli a medencében kényelmesen – meleg víz utántöltés nélkül – eltölthető relaxációs időt, egyben jelentős energiát takaríthat meg.
Az üvegszál erősítéses technológiával szemben a poliuretán feldolgozásnál nem keletkezik ártalmas sztirol oldószer, mellyel a környezetet is védjük.
Mindezen pozitív tulajdonságokat figyelembe véve, az Európai Uniós szabványoknak mindenben megfelel.


Wellis katalógus 2014

Wellis kerti katalógus

Wellis weboldal

Egy termék se felelt meg a keresésnek.