Fugázás – Hogyan?

A hidegburkolás két különálló, egymást követő munkafolyamatból tevődik össze: a burkolat leragasztásából és a leragasztott burkolat kifugázásából. A két munkafázis végül együtt adja meg a burkolat jellegét, és egyben ez a tartósságának a záloga is. Az esztétikai szempontokat a lapok közötti fugaszélességek befolyásolják, a tartósságot pedig rések, azaz a fugák feltöltéséhez használt anyag milyensége és jó bedolgozása biztosítja. Az, hogy a burkolólapok közötti fugák milyen szélesek lesznek, az már a lapok lerakáskor eldől. Általában 3-5 mm szélességet szokás választani, ám ez függ attól is, hogy mekkora felületű és milyen tulajdonságú lapok kerülnek leragasztásra. A kisebb és közepes méretűeknél a 3 mm-es szélesség mondható ideálisnak, a 2 mm-t csak a 350 mm-nél nagyobb és főként a szélre vágott, azaz méret-azonosra vágott, ún. rektifikált lapok esetében célszerű választani. Ez a burkolt felület egyöntetű látványa szempontjából lehet előnyös. Szerencsés esetben azonos kaliberszámú lapoknál is választható keskeny fugaszélesség, ha a méreteltérésük csekély. Az dobozokon feltüntetett kaliberszám az azonos gyártósoron készült lapokra jellemző, ezek méreteltérése ugyanis szinte minimális. Így elkerülhetők a lapok eltérésekből adódó jelentősebb illesztési korrekciók, amelyeket a fugák szélességének növelésével lehet alig észrevehetően kiegyenlíteni. A fugaszélesség megválasztásánál természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy milyen burkolólap kerül leragasztásra. A fuga szélessége az általános méreteknél és hagyományos élképzésű lapok esetében 3-4 mm, ám a rusztikus, hullámos szélű lapoknál ez akár 5 mm is lehet. A Cotto típusú, máz nélküli, húzott vörösagyag lapok esetében – a jelentősebb méreteltérések miatt – akár 1 cm széles is lehet, amihez már speciálisan e célra készült fugázó anyag szükséges. A gyártók azon ajánlásait is érdemes figyelembe venni, hogy az adott laptermékhez hány mm széles fugát ajánlanak. A fugaméret kérdése úgy is eldönthető, hogy néhány lap „száraz” kirakásával ellenőrizzük az összhatás, azaz az ideálisnak tűnő kisebb, vagy nagyobb fugaméretet. A lapok leragasztásakor az egységes hézagok azonos méretű távolságtartó fugakeresztekkel biztosíthatók a legegyszerűbben. Az esetlegesen szükséges korrekciók még ezek alkalmazása mellett is elvégezhetők, ám ehhez kellő szakértelem és jó szemmérték szükséges. A lényeg, hogy a felrakott lapok közötti távolságok a teljes burkolt felületen azonos méretűeknek tűnjenek. A sarkokon szükséges élvédők a lapok vastagságához igazodjanak. E szegélyező idomok élképzésük szerint választhatók, íves vagy sarkos jelleget adó L-alakú idomok közül, amelyeket a lapok alá, a ragasztóba ágyazva kell felerősíteni, a mellette levő felület kezdőlapjai pedig az idomok zárt éléhez illesztve ragaszthatók fel. Mivel ezek utólag nem cserélhetők, a színüket, illetve a mintázatukat alaposan megfontolva kell kiválasztani. Alkalmazásukkal nemcsak a lapok éle lesz védett a leverődések ellen, hanem formailag is harmonikus jellegűvé teszik az egész burkolatot. Anyaguk különféle színű műanyag lehet, de védőbevonattal ellátott alumíniumból készültek is beszerezhetők. Ezek már a burkolólapok felragasztásakor beépítendők, és különféle sarok elemeikkel teszik esztétikussá a burkolatok él- és sarok kialakításait. A fugázást csak a burkolólapok ragasztóanyagának teljes megkötése után, általában 1 nap elteltével lehet elvégezni. A fugaközöket azonban előbb ki kell tisztítani. Ehhez használható speciális fugatisztító szerszám, de megteszi egy megfelelő méretre munkált acélszerszám is. Használatuknál ügyelni kell arra, hogy a lapok élén a máz ne sérüljön meg, de a lapok szélei és a fugák alja a ragasztóanyag maradványaitól teljesen tiszták legyenek. Ezután következhet a fugázó anyag bekeverése. Minden esetben szigorúan be kell tartani a gyártó által megadott keverési arányokat, és csak annyi anyagot szabad bekeverni, amennyit a szikkadáshoz szükséges idő előtt fel lehet használni. A már meghúzás határáig besűrűsödött fugázó anyagot ugyanis nehéz kellően a résekbe dolgozni, és a kötésük, szigetelésük sem lesz megfelelő. A közel tejföl sűrűségű masszát lehúzó gumilappal vagy egyéb simítólappal – két oldalról, ferdén kb. 30 fokos szögben tartva – lehet a résekbe dolgozni. Mivel a fugák a burkolatok megfelelő tömítettségét és egyben a használat során fellépő dilatációs, esetleg szakító, nyomó, nyíró mozgások kiegyenlítését szolgálják, a tömítőanyagnak a lapok éléhez tapadása alapvetően fontos. A hőmérséklet változásával a burkolólapok is tágulnak, illetve összehúzódnak, és e mozgásokat a fugázó anyagnak kell kiegyenlítenie. Erre viszont csak akkor képes, ha szabadon tud mozogni, és csak a fuga oldalsó felületeihez tapad, a rés alsó felületéhez nem. Ezért fontos, hogy milyen tágulási képességű fugázó anyag kerül a lapok hézagai közé. A csekély tágulásra képes fugázó anyagok felületén idővel kisebb-nagyobb repedések keletkeznek, rosszabb esetben az anyag ki is pereghet. A bedolgozott fugaanyag mélysége nem haladhatja meg a fuga szélességét, a mélyebbeknél pedig nem nedvszívó, zárt cellás PE anyagú fuga zsinór beépítésével lehet csökkenteni a hézag mélységét. Ezt különösen nagy hő-különbségeknek kitett, vastag járólapokkal borított padlóknál ajánlott alkalmazni. Dilatációs hézagok, sarkok, fal-padló csatlakozásoknál a hagyományos fugázók flexibilitása nem elég, ezért ide a nagyon rugalmas és vízzáró szaniter szilikont kell használni a fugahézagok tömítésére. Ezek is, mint szinte minden fugázó anyag, különféle színekben kaphatók, és kinyomó pisztolyból préselhetők a hézagokba. A kinyomó csőr megfelelő átmérőjűre vágásával szabályozható a pisztolyból kinyomott szilikon anyag szélessége, a mennyiségét pedig a pisztoly mozgatásának sebessége adja meg. A felületét mosószeres, nedves újjal könnyű elsimítani, alakra formálni, feleslege pedig még frissiben eltávolítható. A fugázott sávok feltöltése után a fugaanyag feleslegét nedves szivaccsal áttörölve lehet eltávolítani, majd a felülete még az anyag meghúzása előtt sima hengeres fugasimítóval való áthúzással tömöríthető. Ezzel a művelettel egyben az anyag felülete is simává tehető, ami a különféle szennyezőanyagok felületükre tapadását is megnehezíti. Célszerű a fugázáshoz flexibilis és vízlepergető anyagokat választani, amivel a nedvesség beszivárgása és az anyag kirepedése is megelőzhető. A színük kiválasztása egyéni ízlés kérdése, de mindenkor a lapok színvilágához illeszkedő legyen, a harmonizáló vagy kontrasztos hatásnak megfelelően. Az viszont alapvetően fontos, hogy mindig a burkolatnak megfelelő tulajdonságú fugázó anyag kerüljön a lapok közötti résekbe, mert a különféle anyagú burkolatok megfelelő hézagmentessége és tartóssága csak így biztosítható.

A jó fuga titka!

csempe_felujitas

Milyen a jó fuga?

Mikor megtervezzük a lakásunk belső összképét, gyakran megingathatatlan elképzelésünk van arról, hogy melyik helyiség falait milyen színűre szeretnénk festeni, milyen padlóburkolatot szeretnénk, vagy éppen milyen csempét. És ezzel együtt sokan követjük el azt a hibát, hogy eszünkbe sem jut, hogy a járólaphoz, a csempéhez fugára is szükség van, hiszen egyebek mellett ez biztosítja, hogy a csempék, lapok a helyükön maradjanak, de legalább ilyen lényeges az is, hogy a fugázás komoly esztétikai szereppel is bír, hiszen kitölti a lapok közötti réseket. Érdemes tehát olyan fugát választani, ami színben passzol a csempéhez. Ebben a kérdésben persze rengeteg variáció létezik, és az egyéni ízlés határozza meg, hogy melyiket választjuk. Milyen a jó fuga? A jó fuga elsődleges ismertetője, hogy tartós. Nyilván ez nem könnyíti meg a választást, mert amíg nem próbáltuk, nem tudhatjuk, hogy mennyire tartós – elvileg. A referenciák azonban éppen arra valók, hogy még a vásárlás előtt megbizonyosodhassunk arról, hogy az adott fuga megfelelő minőségű. Általános érvényű tanács, hogy a fugán ne spóroljunk, ne fogadjuk el a lehető legolcsóbbat, mert könnyen úgy járhatunk, hogy a fuga hamar felrepedezik, kijön a helyéről, akkor pedig folyamatosan javítgathatjuk. Áldozzunk rá inkább egy kicsit többet és vásároljunk minőségi fugát, amivel hosszú éveken át elégedettek lehetünk! Hogyan válasszunk? Amikor kiválasztjuk a fugát, egy nagyon fontos kérdés, hogy hová kell, ugyanis ettől függ, mit kell bírnia. Egy fedetlen teraszon például ellen kell állnia az időjárás viszontagságainak, egy fürdőszobában pedig folyamatos nedvességnek van kitéve. Egy konyhában vagy előszobában pedig egészen más hatások érhetik a fugát. A lehetőségek sora végtelen, Kollégáink szívesen segítenek Önnek a helyiségnek megfelelő fugát kiválasztani.

Építkezik – Felújít? Hasznos Tippek!

a_felujitas_szukseges_az1

 

Hasznos tippek kerámiaburkolatok kialakításához:

      1. HIDEGBURKOLÁS

        A burkolás mindig örömteli esemény akár felújítunk, akár új épületet építünk. A szem a csempét látja, viszont a hosszú távú minőség a csempe alatt használt anyagokon múlik. Épp ezért nagyon fontos, hogy betartsuk a megfelelő rétegrendet. Elsőként a felület előkészítésekor figyelnünk kell arra, hogy a beton aljzat előírt várakozási idejét betartottuk-e, megfelelően megszilárdult-e, s nem utolsó sorban teljesen tiszta és pormentes legyen!

        Mindig használjunk alapozót!

        Nem egyenletes aljzat esetén önterülő aljzatkiegyenlítőt használjunk!

        Vizes helyiségekben, tusoló esetén, kültérben terasz burkolásakor vízszigetelés alkalmazása szükséges. Medencék kialakításánál speciális anyagok használatára is szükség van.

        A ragasztó kiválasztásánál a következő szempontokat vegyük figyelembe: várható terhelés – kül- vagy beltér – lakás vagy ipari üzem – vizes helyiség vagy száraz – padlófűtés van-e – burkolólap típusa, anyaga és mérete – mennyi időnk van a kivitelezésre.

        A fugázó színének kiválasztása fontos része a burkolatnak!

        A rések és sarkok kitöltésére a fugázó színével azonos szilikont használjunk!

      2. VÍZSZIGETELÉS

        A teraszokat és erkélyeket szigetelnünk kell a víz ellen ahhoz, hogy az épületszerkezeteket hosszútávon megvédjük a károsodásoktól. Biztosítanunk kell akár szélsőséges körülmények között is a tökéletes vízzárást, a nagy rugalmasságot!

        Fontos, hogy először is lejtésadó réteget alakítsunk ki, minimálisan 2 % lejtéssel az esővízelnyelők irányába azért, hogy a víz ne álljon meg a burkolaton.

        A vízszigetelés megakadályozza a sókivirágzást a fugák és a porózus burkolólapok felületén, fokozza az aljzat ellenállását a fagyási- olvadási ciklusokkal szemben. A vízszigetelő anyagok műgyanta tartalmuk miatt kiválóan tapadnak a beton felületekhez.

        Gumírozott hajlaterősítő szalagot kell alkalmaznunk a tágulási hézagok, ill. a vízszintes és függőleges felületek csatlakozó éleinek rugalmas vízszigetelésére.

        Vízszigetelő anyaggal kezelt felületre mindig a megfelelő műszaki tartalommal rendelkező flexibilis csemperagasztóval ragasszuk a burkolatot!

TUDTA?

Miért fontos a ház külső homlokzati hőszigetelése?

Azért mert, egy épület hőveszteségéért 1/3 részben a falak felelősek,

1/3 részben a nyílászárók, 15-20%-ban a tető és 2-5 %-ban a pince és az aljzat. A párának csak 3-4 %-a távozik a falon keresztül.

Külső homlokzati hőszigeteléssel a hőhidakat meg lehet szüntetni az

épületen belül, lényegesen lecsökkenthető ezáltal a lakóingatlan fűtési költsége. Nyáron kellemes belsőtéri klíma keletkezeik ezáltal

 

KUMA egyedi konyhapultok!

kuma-konyhapult-konyha-szieget-egyedi-meretben_thumbnail_140

 

KUMA mosogató tálcát, konyhapultot, konyha szigetet tetszőleges méretben rendelhet, maximálisan rendelhető méret 425 x 160 cm. Nincs más dolga mint kiválasztani a megfelelő mosogató formát, gyümölcsmosót, csepegtetőt, megadni a befoglaló méreteket és medence elhelyezkedést, kiválasztani az anyagot és színt, ez alapján elkészítik önnek ez egyedi ajánlatot. Szállítási idő 28 munkanap.

Magyarországon a KUMA® Hungary 2014-ben kezdte a márka bevezetését. A Profil Store Kft. és a KUMA® Célul Tűzte ki hogy a hazai vásárló közönség is megismerje a Skandináv és Nyugat europai országokban már nagy sikert aratott, páratlan méret anyag és szín kínálattal rendelkező öntött szaniter termékeket.

A KUMA a lehető legkeményebb anyagokból önti termékeit, a természet alkotta anyagok adottságait harmonikusan kombinálva ütésállósággal és egyedülálló fizikai tulajdonságokkal, melyek rendkívül alkalmasak a zsúfolt, nagy forgalmú helyeken, mint bevásárló központok, benzinkutak, repterek, üzletek, éttermek és hotelek. A KUMA színei elkísérik Önt a lehetőségek világába, ahol csak a képzelete szab határt. Az élet tele van lehetőségekkel és esélyekkel, és ugyanez igaz lehet az otthonában is a KUMA nagy szín és anyag választékának segítségével.

 

Minden mosdó/munkalap bevonásra/kezelésre kerül a megfelelő anyaggal a gyártás során. Használat előtt nem igényel semmilyen különleges kezelést. A mosdókat/munkapultokat a megfelelő, KUMA által biztosított használati és kezelési utasítás szerint kell használni, így biztosítanak 5 év garanciát termékeikre!